Vélemények

Azért is valósult ez meg Magyarországon belül 148 iskolában, mert az asztaliteniszben is szeretnék fellendíteni az utánpótlás-nevelést ismét, minél nagyobb bázist nyerni, minél nagyobb tömeget bevonzani. Ők is így látják és én is így látom, hogy ezt az általános iskolákban kell elkezdeni.


Pedagógus berkekben köztudott, hogy bármilyen sportág pozitív hatást gyakorol a gyerekek tanulási képességeire most már, hogy ilyen eszközállománnyal rendelkezünk, sokkal tudatosabban készülhetünk arra, hogy ezeket az összefüggéseket kihasználjuk.

dr. Juhász Attiláné intézményvezető

Bán Aladár Általános Iskola, Várpalota


Egyrészt nagy segítséget jelent a Várpalotai Bányászon belül nemrég újjáalakult asztalitenisz-szakosztály fejlődéséhez, másrészt a testnevelésórákon azok is megismerhetik a sportágat, akik nem feltétlenül szeretnének azzal komolyabban foglalkozni.


Mindig is nagy gondot fordítottak a gyerekek testi fejlesztésére, hiszen a sport által növelhető a szellemi teljesítőképességük, könnyebben dolgozzák fel a kudarcokat és jobban kezelik a sikereket is. Ebben segít nekünk az asztalitenisz.

Kovácsné Szabó Éva, igazgató

Bersek József Általános Iskola, Kőszeg


A Csákvári TC pingpongosainak utánpótlásbázisát mintegy 30-40 alsó tagozatos iskolás jelenti. Reményeim szerint az új eszközökkel képesek lesznek megtartani ezt a létszámot, és olyan játékosokat kinevelni, akik a legmagasabb szinten is megállják helyüket, és jó hírét viszik a településnek. Köszönjük a Magyar Asztalitenisz Szövetségnek, valamint a Magyar Diáksport Szövetségnek, hogy a tömegbázist jelentő iskola hozzájuthatott az asztalitenisz felszerelésekhez

Tóth Árpád, Csákvári TC asztalitenisz-szakosztályvezető

Csákvár


Ez az eszközcsomag rendkívül fontos az iskolánk számára, hiszen elsődleges szempont ahonnan mi megközelítjük, hogy a minden napos sportolás, az egészséges életmódra neveléshez, hiszen mi öko-iskola vagyunk, amihez az egészséges életmód is kapcsolódik nagyon szorosan, tehát az elsődleges szempontunk az, hogy minél többet mozogjanak a gyerekek, minél több lehetőség álljon rendelkezésre.

Május 6-7- 8-án iskolánk adott otthont a Sport Legyen a Tiéd program keretében a Magyar Asztalitenisz Szövetség továbbképzésének. A 30 órás akkreditált képzés több település pedagógusainak nyújtott segítséget a sportág megszerettetéséhez, oktatásának alapjaihoz. Az elméleti ismeretek felelevenítése után jól esett mozogni, játékos, rávezető feladatokat végezni. Örömmel vártuk, hogy ütőket vehessünk a kezünkbe, s kipróbálhassuk a tenyeres és fonák ütéseket. Ebédszünetben fél pillanatra sem voltak szabad asztalok, ami azt tükrözi az asztalitenisz iránti érdeklődéssel nincs probléma a felnőttek, pedagógusok körében sem. Ha van egy asztal és egy kis idő – szívesen ütögetünk. Nagyon jó hangulatban folyt a 3 nap. Az oktatók színvonalas előadásait és bemutatóit, a képzés jól összeállított, gyakorlatias anyagait mindannyian élveztük. Ahhoz, hogy az iskoláskorúak testközelből találkozhassanak ezzel a sportággal és kipróbálhassák azt, ezzel a továbbképzéssel hasznos, nélkülözhetetlen elméleti és gyakorlati alapot kaptunk.

KÖZÖSSÉGI OLDALAINK

NAPTÁR

2016. november
h k s c p s v
« sze    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  
Sport Legyen a Tiéd! | 2016 - Magyar Asztalitenisz Szövetség

Az oldal használatához el kell fogadnod, a sütik használatát ezen az oldalon. tovább

Az SLT weboldal látogatásával Ön tudomásul veszi, és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a honlapunkon tett látogatások során egy vagy több cookie-t küldünk számítógépére, amely(ek) révén böngészője megjegyzi az oldal tartalmát, így a lehető leggyorsabb betöltődést biztosítja az Ön számára.

Bezár